Noé
Bettina Simon
„ … mint egy gyermeknek, egy elmebetegnek vagy egy nőnek.” —J.D.
I.
Noé feladott egy hirdetést,
hogy gyűjteni kezdi az állatokat,
mert Londonban egyet se talált.
A környezetvédők megvétózták,
hogy elmozdítsanak akár egyetlen
párt is eredeti élőhelyéről,
így nem derülhet ki, hogy valójában
már Afrikában sem élnek állatok.
Miután a British Zoo sem segített,
Noé elkezdett ember nagyságú
plüssállatokat venni. Úgy döntött,
becsapja Istent.
II.
Noé lába körül ételért állnak sorba
a kitömött példányok. Úgy járkál
közöttük, mint a próféta, aki nem szól
senkihez, de szavait megtalálta,
és magában ismételgeti őket.
Mintha egy zsákból képzeletbeli
állatfajokat húzna elő, hogy áldozatot
mutasson be valakinek, akitől fél,
mégis bízik benne, nem fogja megbüntetni,
ha rosszat tesz.
III.
Noé álmában egy szigeten ébredt,
ahol mindenki aludt. Nem is alszanak,
szólalt meg Isten egy fa mögül,
próbálj meg te is hozzászokni
a halál gondolatához.
Noé nem hitte el, amit hallott,
mert nem látta Istent, csak azt,
hogy valami árnyék követi.
A kiszáradt tenger partján alszik,
vette észre nemsokára, és hallotta,
hogy a tenger levedlett bőrének
repedéseiből csörgedezik felé a víz.
IV.
Noé pontosan akart fogalmazni,
de csak körülírnia sikerült.
Mintha megpróbálna hajat rajzolni
a fűszálak közé.
Összegyűjtött családtagjaival,
egy képzeletbeli tengeren hajózik,
és minden éjjel imádkozik a kivágott
fához, adjon jó szelet, ne sodorja
lakott szigetek közelébe.
Hogy minél gyorsabban eljusson
a paradicsomba, kidobálja a hajóból
azokat a tárgyakat, amiket nem használhat
a tengeren. Egy üres akváriumba
teszi őket, amiben nincsenek halak, nincsen
benne víz, és pontosan akkora, amennyi vizet
Noé hajója a tengerből kiszorít.
V.
Noé egy másik városban ébredt, ahol
az emberek is plüssből készültek.
Egyből rákeresett a pornócsatornákra.
Aztán az ablakhoz lépett, és elkezdte
a víz felé dobálni a szállodai szobában
talált üvegeket, poharakat, mert rettegett,
hogy az óceán sem igazi, és a plüssben
úszik egy nagy hajó az állatok csontvázaival.
Nincs értelme beszélni, kezdj el írni,
kiáltotta valaki a szomszéd szobából.
Addig írd a történetet, amíg felépül egy ház,
hogy emlékezzenek rá, amikor majd leomlik.
Noé nem értett egyet az ismeretlennel,
szeretett volna visszamenni Londonba.
A plüssállatokat nem akarta vinni.
VI.
Az állatokat légipostán Afrikába küldte.
Miután egyedül maradt, Noé írni kezdett.
Nem hagyott tiszta lepedőt a szobában,
amikor távozott. Egy felfújható matraccal
beúszott a vízbe. Elképzelte, hogy a plüss
egy helyen véget ér, de nem találta meg.
Milyen tenger ez? – kérdezte hangosan,
miközben a feje fölé tartotta a gumimatracot,
hogy a tűző naptól védje magát.
Kinek a takarója ez a kifakult hazugság? – kiabálta,
olyan hangosan, hogy Isten is meghallja.
VII.
Legalább egyszer mindenkinek
hazudni kell, válaszolta Isten.
Noénak még nincsen élethazugsága,
de biztos benne, hamarosan neki is lesz.
Nem szeretem az embereket, folytatta
Isten, mert abból indulnak ki, nem lesz baj,
ha megszólalnak.
Látja Noét, ahogyan előle bujkál.
Noé felnéz a matrac alól, keresi, honnan
süt rá a nap, de csak a költözőmadarakat látja.
Dobhártyája pattog a hőségtől.
VIII.
Noé felvette a telefont. Nem szóltak bele,
de hallani lehetett, ahogyan valaki elkezdi a saját
fejéhez ütögetni a kagylót, és nem hagyja abba.
Ahogyan erősödtek az ütések, úgy puhultak
a hangok. Utoljára egy madarat lehetett hallani,
amelyik a távolból repül Noéhoz, és egyre
közelebbről próbálja az ő fejét is eltalálni.
IX.
Noé kórházba került, mert azt képzelte,
hogy kipusztultak az élőlények.
Azt állítja, az állatkertben plüssállatok
vannak, ő készítette őket.
Az orvosok szerint megsérült az agya,
amikor a Trauma IC-vel utazott.
A tengerparti szakasz sokak számára
nehéz, felfordul tőle a gyomruk.
Noé nem látta a tengert, de gyerekkorában
egyszer napszemüvegnek öltözött a farsangon.
Értesítették édesanyját az esetről. Arra kérték,
ha nem viszi magával, és látogatóba se jön,
legalább hívja fel, de Noé erről hallani sem akart.
Utoljára azt mondta neki, hogy árvíz van.
Noé az ablakhoz sietett, de látta, hogy az anyja téved.
Árvíz van, Noé, nem özönvíz, mondta, de a telefont
a vonal másik végén a földhöz vágták.
X.
Nem vagyok benne biztos,
hogy ezek az én traumáim,
szólt Noé a kiszáradt tenger partján.
Szégyellje magát, mondta neki Isten,
aztán inkább visszavonta, mert eszébe
jutott, Noénak még saját szégyene sincsen,
tőle lopta azt is. Hiányzik belőled
a veled született szégyen! – kiabálta, mert
esővel nem büntethetett.
XI.
Noé hallja, hogy az emberek
arról beszélgetnek, hogyan szerezzék
vissza maguknak a tengert.
Feltöltötték a használaton kívüli
medencéket, az üresen álló,
elhagyott raktárakat.
Feltöltik majd a legnagyobb kiszáradt
medencét, a tengert is, ha lesz rá okuk,
hogy ilyen sokan sokáig sírjanak.
Noah
Kristen Herbert
“…as if to a child, to the mentally ill, or to a woman.” —J.D.
I.
Noah put out an announcement,
that he started collecting the animals,
because he didn’t find any in London.
The environmental protectionists forbid
him to move even a single
pair from its original place,
therefore nobody could realize that, in fact,
there are no living animals in Africa either.
Since the British Zoo couldn’t help,
Noah started to buy wonderful,
man-made plush animals. He decided
he would fool God.
II.
The stuffed copies gather for food
in a line around Noah’s feet. He walks
among them like a prophet, who speaks
to no one, though he has found the words,
and repeats them only to himself.
As if he pulls these imagined species
from a sack, so he may show his sacrifice
to someone he fears,
but still trusts, who won’t punish
him for doing wrong.
III.
Noah awoke on an island,
where everyone slept. They aren’t sleeping,
God said from behind a tree,
you should get used
to the idea of death.
Noah didn’t believe what he had heard,
because he didn’t see God, only
a kind of shadow that followed him.
He slept on the dried up shore,
soon he realized, and heard
the water rushing towards him
from the cracks of the sea’s dead skin.
IV.
Noah wanted to put it in precise words,
but he could only talk around it.
As if he were trying to draw hair
between blades of grass.
With his family members gathered together,
he sails on an imaginary sea,
and every night he prays to the chopped
wood, give a good slice, don’t push us
towards any populated islands.
So that he would sooner reach
paradise, and toss all those objects
overboard that cannot be used
at sea. An empty aquarium,
that’s where he puts them, one without fish, without
water, and just big enough to fit the waves
Noah’s boat flings from the sea.
V.
Noah awoke in another town, where
the people were also made of plush.
He asked one where to find porn channels.
Then he went to the window and started
throwing all the bottles and cups towards the water,
the ones he found in the hotel room, as he was terrified
that even the ocean wasn’t real, that a big boat
was swimming in plush with all the animal’s skeletons.
There’s no point talking, just write it down,
somebody shouted from the neighboring room.
Write the story until it builds a house,
so they remember when it falls.
Noah didn’t agree with the stranger,
he would have liked to go back to London.
He didn’t want to take the plush animals.
VI.
He sent the animals to Africa by air mail.
When he was alone, Noah started to write.
He didn’t leave clean sheets in the room,
when he set off. On an inflatable mattress,
he floated into the sea. He imagined the plush
ended someplace, but he couldn’t find where.
“What kind of sea is this?” he cried,
as he held the rubber mattress over his head,
to protect himself from the burning sun.
“Whose blanket is this bleached-out lie?” he shouted,
loud enough that God would hear.
VII.
One must lie to everyone
at least once, God answered.
Noah did not yet have any profound lie,
but he was sure he would soon.
I don’t love people, God
continued, because then they think it’s fine
to say something.
He saw Noah, how he hid from Him,
Noah looked out from the mattress, searched for the point
from which the sun came, saw only migrating birds.
His eardrums pounded with heroism.
VIII.
Noah picked up the phone. No one spoke,
but he could hear someone start to hit
the receiver against their head, and wouldn’t stop.
As they struck harder, the noise
softened. The last noise heard was a gull,
which flies towards Noah from afar, and growing
closer, tries to strike his head.
IX.
Noah ended up in the hospital, because
he imagined all life became extinct.
He claimed that even in the zoos,
there are only plush animals, he had put them there.
According to the doctors, he had lost his mind
when traveling by the Trauma Intercity Express.
For many the part along the seaside
is troublesome. It makes their stomach turn.
Noah had not seen the sea, though as a child
he once dressed up for Mardi Gras as a pair of sunglasses.
They told his mother about the incident. They said
if she didn’t bring him, or didn’t come to visit,
she should at least call, but Noah didn’t want to hear about it.
Last time she told him there was a flood.
Noah raced to the window, but he saw his mother was mistaken,
There’s a flood, Noah, not The Flood, she said, but on the other
end of the line the phone was knocked to the ground.
X.
I’m not sure
if these are my own traumas,
Noah said on the dried-up shore.
You should be ashamed of yourself, God told him,
but then He took it back, because He realized
Noah had no shame of his own
he’d taken that from God, too. You lack
the shame you were born with! God shouted, because
He couldn’t punish him with rain.
XI.
Noah listened to the people
talking about how they might
bring back the sea.
They filled up all the pools
that were beyond use, the empty left -
behind warehouses.
They’ll fill up the biggest, dried-up
pool, the sea too, if they have a reason
for so many to cry for so long.
about the
authors
