Akcentus

---

Dénes Krusovszky

                                Starker Jánosnak

Szégyent hozott rám halálod híre,

hiszen azt hittem már nem élsz.

Gyanútlanul ültem le a reggeli kávé

mellé elolvasni a lapokat,

és azóta a te zenédet hallgatom,

ami így már az enyém is, és mert nem elég

jó hozzá a fülem, nem remélhetek mást,

csak, hogy én magam legalább az vagyok.

A világ legnagyobb csellistája voltál,

persze, ahogy én mondom ezt,

semmit sem ér, mert semmit sem ér

már az a három év a zeneiskolában,

a folyosó lambériájából szivárgó

öreg neszek, a félrevert billentyűk

és rosszul lefogott húrok lassan elkeveredő

lármája a párnázott ajtók mögött,

a lószőr és a gyanta illatának súlyos lebegése.

A YouTube-on meghallgattam egy interjút veled

és erőt vett rajtam a kétségbeesés,

nem azért, mert el kellett menned,

hanem, mert az akcentusod megmaradt.

És így megmaradt a budapesti szürkület,

egy szabóüzlet zárás után is pislákoló fényei,

az akadémián trónoló Liszt árnya,

a bujkálás, a menekülés, legyilkolt bátyáid,

és az alig észrevehető hasonlóság

a Metropolitain zenekari árkának visszhangjai

és egy tömegsír néma gödre között, minden szavadban.

A világ legnagyobb csellistája voltál,

legyőztél mindent valóban,

egyedül az akcentusodat nem sikerült.

Accent

---

Translated by Genevieve Arlie

                                to János Starker

How ashamed I felt at the news of your death,

having thought you dead years before.

Unsuspecting, I sat down to peruse

the paper over morning coffee,

and since then, whenever I listen to your music,

mine in the listening even though

my ears are not equal to it, I hope

at the very least I myself am.

You were the greatest cellist in the world,

although my saying so amounts

to nothing, as those three years

in conservatory amounted to nothing:

a clatter leaking through the wainscot

of the corridor, a clamor of dour-struck

keys and sour-plucked strings

discordant behind insulated doors,

the fumes of horsehair and rosin diffusing.

A YouTube interview with you

filled me with disquiet,

not because you moved away,

but because your accent lingered.

So dusk lingers in Budapest:

the flickering light in a tailor’s after closing,

Liszt’s shadow on his Academy throne,

the hiding, the escaping, your murdered brothers,

and the indistinct resemblance between

the echoes of the Metropolitan Orchestra pit

and the mass grave’s silence in your words.

You were the greatest cellist in the world,

you mastered everything except

that one resistant fact, your accent.

about the authors